A zenehallgatás az utóbbi években igazán közkedvelt szabadidős és melléktevékenységgé vált. Szinte folyamatosan, mindig és mindenhol zenét hallgatunk. Akár az autóban, otthon vagy az autóbuszban ülünk, vagy esetleg az ágyban fekszünk, csodás zenét hallgatunk, amelyet a fülhallgatóból vagy a hangszóróból hallunk. A zenével mintha jobban, és ha éppen szükségünk van rá, még gyorsabban is telik az idő. Annak érdekében, hogy a zenét folyamatosan, még sétálás vagy más mozgás közben is élvezhessük, minőségi és jó fej- vagy fülhallgatóra lesz szükségünk. Egy ilyen fej- vagy fülhallgató ugyanis csodákra képes. 

Ha az ember számára elérhető a jó zene, nincs szüksége másra, mint egy minőségi fej- vagy fülhallgatóra, amely igazán jó és kiváló minőségű hangzást biztosít nekünk. Ennek köszönhetően bárhol és bármikor nyugodtan hallgathat olyan zenét, amilyen éppen a kedvére van. 

A fej- vagy fülhallgató kiválasztása csak és kizárólag Önön múlik. Leggyakrabban az olyan személyes preferenciákra hagyatkozunk, mint a dizájn, a szín, az anyag, a méret, a kivitelezés, a basszusok és a magas hangok hangzása vagy az egyéb, fej- és fülhallgatókra jellemző tulajdonságok. Még mielőtt megvásárolnánk valamilyen fej- vagy fülhallgatót, szükséges kipróbálni is azt, de legalább összehasonlítani más fej- vagy fülhallgatóval, ami néhány alapvető információt illet. Mi ma ebben a cikkünkben számos információt kínálunk Önnek a közismert Apple márka fülhallgatójával kapcsolatosan. 

Lenyűgöző fülhallgató, nagyszerű teljesítménnyel

Az Airpods egy csodás fülhallgató, amely mindenkinek tökéletes megoldás, aki iPhone mobiltelefonnal rendelkezik. Legfőképpen azoknak megfelelő, akik nem rendelkeznek 3,5 mm jack fülhallgató csatlakozóval. Ezzel a fülhallgatóval nem kell redukciót magával hordoznia. Az iPhone 7 és újabb mobiltelefonok már nem rendelkeznek 3,5 mm jack csatlakozóval. 

Formatervezés

Még ha úgy is tűnhet, hogy az összes preferencia közül, amelyet figyelembe kell vennie, a dizájn a legutolsók közé sorolható, téved. Rengetegen éppen a dizájn és az alapján választják ki a megvásárolt fülhallgatót, hogy az hogyan néz ki. Miért? A válasz egyszerű. Az emberek minden körülmények közt jól szeretnének kinézni. Még fülhallgató viselése során is. 

Az Apple igazán nagyon jellegzetes stílusú minden készüléke esetében, és ez a stílus az AirPods-nál is észlelhető. Amennyiben azonban vezetékes Apple fülhallgatót használ, biztosan jól tudja, hogy hogyan is néz ki az AirPods, valamint, hogy jól fog ülni a fülben. A vezetékes fülhallgatók nagyon hasonlítanak az AirPods-ra, a különbség csupán annyi, hogy nem rendelkeznek kábellel. 

Az AirPods-hoz semmiféle gumi kiterjesztéseket sem kapunk. Ehelyett az AirPods teljesen az univerzális műanyag tokjára hagyatkozik, ennek köszönhetően fog tartósan a fülben maradni. Azonban nagyon jól ül a fülben. Ezen felül sportoláshoz is kiváló. Séta vagy edzés közben sosem fog kiesni az emberek füléből. 

Az AirPods előnye, hogy nem nyomja a fül belső oldalát. Kényelmesen érezhető a viselés egész ideje alatt, valamint komfortos. 

A hang minősége

A fülhallgatóból érkező hang energikus és ritmusos, akár valami kényelmessel szeretne pihenni, akár energiával szeretne feltöltődni basszusok formájában. Igazán nagy tér van a műfajokat illetően. Kapcsolja be a Back to Black zeneszámot Amy Winehouse-tól, és a zenei alátét le fogja Önt nyűgözni. Az eszköz tökéletes szinten képes közvetíteni az egyes zenei jeleneteket. 

A hangzás minősége a lehető legjobb, amelyet az Apple márkájú fülhallgatók kínálnak. 

Kapcsolódási lehetőségek

A kapcsolódás tényleg kiváló, akár az iPhone mobiltelefonokról, akár más márkájú, Android szoftverrel ellátott mobiltelefonokról van szó. Elég egyszerűen kinyitni az AirPods tokot a mobiltelefon mellett, majd a mobiltelefon kijelzőjén ki kell választani a párosítás lehetőséget.

Ezt követően maga az AirPods minden egyes alkalommal automatikusan kapcsolódik a mobiltelefonhoz, ha behelyezi a fülébe, majd automatikusan megszakítja a kapcsolatot, ha mindkettőt kiveszi.

Könnyű kezelhetőség

A hangerő kényelmesen szabályozható a mobiltelefonon keresztül is. Igaz azonban, hogy rengeteg dolgot vezérelhet a fülhallgatókon is. Külső részükön olyan érintővezérléses elemeket talál, amelyek lejátszásra vagy a zene leállítására, valamint a zeneszámok váltására szolgálnak, azonban hívások fogadására, bontására, valamint a Siri hangasszisztens elindítására is használhatóak. 

Ha át szeretne ugrani egy zeneszámot, vagy növelni szeretné a hangerőt, kétszer kell kattintania az egyik fülhallgatóra.

Az AirPods kis méretű és kényelmes, könnyedén és egyszerűen párosítható a mobiltelefonnal. A párosítási folyamat gyerekjáték, számos felhasználó elégedett azzal, ahogyan az AirPods automatikusan párosulhat anélkül, hogy bele kellene merülnie a Bluetooth beállítások menübe. 

Az akkumulátor üzemideje egy feltöltéssel

Az AirPods üzemideje több, mint megfelelő. A fülhallgató több, mint öt órán át képes folyamatosan zenét lejátszani.  Emellett a tok további huszonnégy órás feltöltést is kínál.  

A tok, amint azt már az Apple termékeknél megszokhattuk, Lightning port segítségével tölthető. A teljes feltöltést követően a tok akár négyszer képes teljesen feltölteni az AirPods-ot.

A töltőtok fedele alatt lévő kis méretű LED pirosan vagy zölden képes világítani, amellyel az AirPods töltöttségét jelzi. Annak érdekében, hogy megtudja a fülhallgató töltöttségi állapotát, elegendő kinyitni a fülhallgató tokját a mobiltelefonnál. Ezt követően kiugrik egy ablak, amelyen látni fogja, milyen a fülhallgató és a tok töltöttségi szintje. 

Egyszerűen kifejezve, az AirPods üzemideje kiemelkedőbb és sokkal jobb, mint amit a konkurencia kínál.

További modellek

Végezetül már csak annyit érdemes mondanunk, hogy az alapvető Apple AirPods-on kívül további, újabb modellek is megjelentek. Ebben az évben szintén megjelentek vadonatúj AirPods-ok, amelyek képesek elnyomni a külső zajt is. Ennek köszönhetően egyszerűen elmerülhet a zenében és élvezheti azt. 

A márkáról

A piacon számtalan mennyiségű különféle hangasszisztenst találhatunk, amelyek közül bőségesen válogathatunk. Azonban fontos, hogy a lehető legjobbat válasszuk ki magunknak. És pontosan a legjobbak közé tartoznak az Apple márkájú termékek. Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne ismerné az Apple márkát. Ez a márka főleg minőségi termékeivel emelkedik ki, amelyeket viszonylag magas áron értékesít. Ezek az árak azonban a nagyon jó szinten lévő minőséggel összehasonlítva teljesen megfelelőnek mondhatók, ennek köszönhetően nem kell félnie, és nyugodtan befektethet egy ilyen mobiltelefonba. Minden termékük gyönyörű, minimalista és egyszerű, aminek köszönhetően a legtöbb embernek tetszenek. A nagy almán kívül, ami a mobiltelefon hátlapja közepén található, nem talál más márkalogót vagy egyéb mintát a termékeiken, ami sokkal kedvezőbb és jobb, mint azt gondolná. A könnyedség és az elegancia, amit az Apple termékek mutatnak, egy olyan dolog, amivel más márkák nem rendelkeznek, és aminek köszönhetően azonnal felismerhetők a többi márka között. Még a magas ár ellenére is egyre több ember vásárolja az Apple termékeit: mobiltelefonokat, laptopokat, órákat és tableteket. Ezek a készülékek nemcsak stílusosak, hanem ugyanúgy nagy teljesítményűek és minőségiek is, ami csak támogatja az értékesítésüket és segít nekik megőrizni az első helyet a piacon.