Minden évben, körülbelül szeptemberben, az Apple márka az új termékeivel jelentkezik a nagyközönség előtt. Minden évben új okostelefonokat mutat be, amelyek az egyik legjobbak közé tartoznak, és további más termékeket is adnak hozzájuk, mint például tableteket, laptopokat vagy okosórákat. Ebben az évben új mobiltelefonokat mutatott be a piacon, mégpedig iPhone Xs, Xr és Xs Max elnevezéssel, amelyek rengeteg embert azonnal lenyűgöztek. Azonban a mobiltelefonokon kívül az Apple más termékekkel is elérte, hogy leessen a nagyközönség álla. Köztük voltak azok a tabletek is, amelyek az iPad Pro néven ismertek. Az Apple márka esetében különösen az számít természetesnek, hogy a legtöbb új terméket mindig egyenesen két méretben gyártják. Nem volt ez másképp az iPad Pro tablet esetében sem, amit két különböző méretben és többféle GB méretű tárhellyel vásárolhatunk meg. Az egyes termékek formatervezés szempontjából is különböznek egymástól. Mindezeket, sőt még ettől is többet fogunk ma elmondani a következő véleményező cikkünkben, amely alapján azt is megtudhatja, hogy szüksége van-e egy iPad Pro tabletre vagy sem.

Először is vegyük át együtt, hogy mégis mi mindenre alkalmasak a tabletek? És azok számára, akik rendszeresen használnak egy tabletet, fel tennénk a kérdést, hogy el tudják-e képzelni az életüket tabletek nélkül? Sok ember egyértelmű válasza: Igen, el tudom képzelni. Természetesen szinte mindenki el tudja képzelni az életét egy tablet nélkül is. Ugyanis vannak egyéb eszközök, amelyeket munka során használhatunk, és amelyek megfelelőbbek bizonyos típusú feladatok elvégzésére. Az ilyen eszközök legfőképpen a notebookok vagy számítógépek, amelyeket rendszeresen használunk és folyamatosan használjuk őket a munkánkhoz is. Néhányan azonban már megszokták a tableteket, azok ugyanis manapság olyan erős teljesítményűek, mint egy notebook vagy egy számítógép. Akad köztük olyan is, amelyik teljesítménye még jobb is. Az a korszak már rég a múlté, amikor a tabletek csupán nagyobb méretű okostelefonok voltak, amelyekkel még csak telefonálni sem lehetett jól. Manapság a tabletek kisebb, könnyebben hordozható notebookok, dolgozó személyeknek, diákoknak és olyan személyeknek is megfelelőek, akik különböző grafikai javításokkal foglalkoznak, esetleg más, sokkal összetetteb feladatokat végeznek, mint csupán dokumentumok írása. Az első kérdésre adott válasz valószínűleg nem változott meg. Természetesen el tudjuk képzelni az életet tabletek nélkül, viszont sokan nem akarják elképzelni az ilyen életet.  És ezen mi nem is csodálkozunk.  Ugyanis miért kéne ezt tenniük?  A tabletek manapság nagyon praktikus eszközök, és ahelyett, hogy a munkába vagy az iskolába minden nap a notebookot kéne magával vinnie, helyettesítheti azt egy tablettel, amelyben az összes szükséges dokumentum, videó, fotó vagy film megtalálható, amire éppen szüksége lenne. Probléma nélkül magával vihet egyetlen dolgot, amit Bluetooth billentyűzethez csatlakoztathat, így egy könnyű, mégis ugyanolyan hatékony notebookra tehet szert.

A piacon számtalan mennyiségű különféle tabletet találhatunk, amelyek közül bőségesen válogathatunk. Azonban fontos, hogy a lehető legjobbat válasszuk ki magunknak. És pontosan a legjobbak közé tartoznak az Apple márkájú termékek. Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne ismerné az Apple márkát. Ez a márka főleg minőségi termékeivel emelkedik ki, amelyeket viszonylag magas áron értékesít. Ezek az árak azonban a nagyon jó szinten lévő minőséggel összehasonlítva teljesen megfelelőnek mondhatók, ennek köszönhetően nem kell félnie, és nyugodtan befektethet egy ilyen mobiltelefonba. Minden termékük gyönyörű, minimalista és egyszerű, aminek köszönhetően a legtöbb embernek tetszenek. A nagy almán kívül, ami a mobiltelefon hátlapja közepén található, nem talál más márkalogót vagy egyéb mintát a termékeiken, ami sokkal kedvezőbb és jobb, mint azt gondolná. A könnyedség és az elegancia, amit az Apple termékek mutatnak, egy olyan dolog, amivel más márkák nem rendelkeznek, és aminek köszönhetően azonnal felismerhetők a többi márka között. Még a magas ár ellenére is egyre több ember vásárolja az Apple termékeit: mobiltelefonokat, laptopokat, órákat és tableteket. Ezek a készülékek nemcsak stílusosak, de ugyanúgy nagy teljesítményűek és minőségiek is, ami csak támogatja az értékesítésüket és segít nekik megőrizni az első helyet a piacon.

Kezdjünk valami alapvetővel, tehát osszuk fel méretük szerint az iPad tableteket. Az iPad Pro 11 és 12,9 hüvelyk méretben vásárolható meg. Csak Önön múlik, melyiket választja és melyik megfelelőbb az Ön számára. Mivel az Apple vállalat kijelentette, hogy az iPad Pro a notebookok utódja, ugyanis 99%-kal gyorsabb, mint a notebookok többsége, így a tablethez olyan billentyűzet is vásárolható, amely Bluetooth-on keresztül párosítható a készülékkel. Ezzel a kiegészítővel egy olyan kiváló tablet tulajdonosa lehet, amely egy notebook is egyidejűleg.

Az iPad Pro olyan személyeknek is kiváló, akik dizájnerként dolgoznak, vagy akik szeretnek rajzolni. Az ok leginkább az, hogy a 2018-as évben jelent meg még egy termék a piacon, mégpedig az Apple Pencil 2. A toll segítségével az iPad Pro tablet füzetként vagy papírként használható, használatával akár írhat is, és az írás egy igazán kellemes élmény lesz. A legújabb technológia ezen felül azt is lehetővé teszi, hogy a tabletre való írás folyamán úgy érezze magát, mintha egy hagyományos tollal írna egy klasszikus papírra. A legújabb technológiai újítások közé tartozik az is, hogy az Apple Pencil a tablettel is tölthető, mégpedig úgy, hogy a tollat a tablet felső részéhez helyezi és csatlakoztatja. Az Apple Pencil 2 tollon kívül egyéb készülékek is könnyedén tölthetőek, ugyanis a legújabb iPad Pro USB-C kimenettel rendelkezik, ami töltésre is használatos.

További felosztás, amely alapján az Apple iPad tabletek oszthatók, az a formatervezés, pontosabban a szín. A piacon jelen lévő Apple iPad Pro tabletek Space Gray, tehát sötétszürke, valamint Silver, tehát ezüst színben érhetőek el. A választás csak és kizárólag Önön múlik. A következő, és egyben az utolsó felosztás a belső tárhely mérete szerinti felosztás. Négy méret közül választhat, mégpedig: 64 GB, 256 GB, 512 GB és 1 TB méretű belső tárhely között. A méret szerint elmondhatjuk, hogy az Apple iPad tabletek igazán hatékonyak. A tárhely mérete szintén csak Önön múlik. Attól függ a választása, hogy mire szeretné használni a készüléket, valamint, hogy mennyi adatot szeretne a készüléken tárolni.

Az Apple iPad formatervezése eltér az előző típusoktól, amelyeket eddig vásárolhatott meg. Ez az első olyan tablet, amely Face ID, tehár arcfelismerés használatával oldható fel. Ezen felül abban is első, hogy nem rendelkezik azzal a fő, az úgynevezett Home gombbal, amelyet a korábbi iPhone telefonoknál és az iPad tableteknél megszokhattunk. Az új Apple iPad tablet tehát csupán egy hatalmas képernyő, így a munka, a filmek vagy sorozatok nézése még nagyobb élményt nyújt majd, mint eddig valaha. A játékok játszása is sokkal könnyebb és jobb lesz.

Most pedig mondjunk néhány szót azokról a funkciókról, amelyet a legújabb Apple iPad Pro kínál. Az ilyen funkciók közé tartozik az új, intuitív mozdulatokkal történő vezérlés, amely sokkal egyszerűbb és gyorsabb. Az új Liquid Retina kijelző is biztosan le fogja nyűgözni Önt, amely a készülék egyik szélétől a másikig terjed, így semmi sem fogja zavarni Önt a tartalom megtekintése folyamán.  A színspektrum is nagyon fontos, amely a ProMotion technológiának hála többet kínál, mint valaha.

Az Apple iPad Pro magját az Apple vállalat által kifejlesztett A12XBionic intelligens chip képezi. A készülék Neural Engine technológiát is kínál, amely elképesztő öt billió operációt képes elvégezni másodpercenként, így gyors munkát biztosít. Más szavakkal: gyorsabb, mint a hagyományos notebookok többsége.

Gyakran használja a multitaskingot a notebookján? Az új Apple iPadon ez sem lehetetlen. Dolgozzon egy kreatív projekten és küldözgessen közben üzeneteket. Bonyolítson le telefonhívásokat a Facetime használatával és közben keresgéljen a munkájával kapcsolatos fontos információk közt. Az új Apple iPad Pro tablettel minden lehetséges!

Az említett magnetikus Smart Keyboard Folio-n sokkal jobb írni, mint a notebookok többségén, így a buszon, vagy más közlekedési járművön való utazás során a munka és a kényelem biztosítva van. Ez a tok nem csak az előlap, hanem a hátlap számára is olyan elegáns védelmet nyújt, amelyre mindig nyugodtan számíthat.

Sosem készített szelfikett a tablettel, mivel annak hátlapi vagy előlapi kamerája rossz minőségű felvételeket készít? Az Apple iPad Pro tablettel nem kell ettől tartania, ezentúl mindig mindent ezzel fog fotózni. Mindkét kamera Smart HDR funkcióval ellátott. A hátlapi kamera felbontása 12 Mpx, csodás fotók vagy 4K videók rögzíthetőek vele, dokumentumok szkennelésére vagy VR élmények készítésére egyaránt használható. A True Depth szelfi kamerával a FaceTime, az Animoji és a Memoji is használhatóak.

Az Apple iPad Pro legnagyobb előnye a súlya, hiszen nagyon könnyű. A tömege nem haladja meg az 500 grammot sem, így nagyon könnyen szállítható az egyik helyről a másikra. Ennek köszönhetően bárhová magával viheti, ahová csak szeretné és ahol csak szüksége lehet rá. Az akkumulátor üzemideje 10 óra, így állandóan használható, és csak Önön múlik, mikor fogja a táskájából előkapni és használni. A készülék mindig készen fog állni a használatra.