A nyár közeledtével egyúttal a bikiniszezon is közeledik, amely esetén nemcsak tökéletes alakra lesz szükségünk, hanem csodásan sima bőrre is, amit a legnagyszerűbben egy epilátorral érhetünk el. Az epilátor szót hallva számos nőnek egyből a fájdalom jut az eszébe, hiszen szinte mindegyik epilátort használva fájdalmat kell elviselniük. Ezt az új Braun epilátort azonban néhány érdekes applikátorral szerelték fel, amelyek segítenek Önnek elviselni a fájdalmat, ráadásul el is nyomják azt.

Élje át a tökéletesen megborotvált lábak vagy hónalj érzését a Braun Silk épil 9-561 Wet&Dry epilátornak köszönhetően. Az epilátor egyedi technológiájának és számos funkciójának köszönhetően, amiket magában rejt, az Ön legjobb barátjává fog válni. Már soha többé nem lesz fájdalmas és kellemetlen a szőrtelenítés, Ön pedig minden öltözetben és fürdőruhában a lehető legjobban fogja érezni magát. Hagyja fedetlenül a testrészeit, félelem nélkül!

Négy hét. Ez az az időszak, amely során a bőre teljesen szőrszálak nélkül és simán kibírja majd. Elég, ha párszor áthalad az epilátorral a lábán, a hónalján vagy bikinivonalán, és meglátja, hogy az eredményre nem kell sokáig várni. Akár egy hónapot is kibírhat anélkül, hogy újra elő kéne vennie az epilátorját, amely segít Önnek tökéletessé válni.

A Braun Silk épil 9-561 Wet&Dry epilátor 40%-kal nagyobb applikátorfejjel felszerelt, amely garantálja a sokkal gyorsabb szőrtelenítést. Siet valahová, és nincs ideje szőrteleníteni? Egyszerűen fogja meg a Braun Silk épil 9-561 Wet&Dry epilátort, amellyel a szőrtelenítés sokkal gyorsabb és egyszerűbb lesz. A nagy applikátorfej messzemenően sokkal nagyobb területet fed le, mint a kisebb epilátorok, így Önnek sokkal kevesebb munkája lesz az egész folyamattal. A MicroGrip technológiának köszönhetően, amely innovatív pinzettákat használ tökéletesített geometriával, a szőrszálakat sokkal kíméletesebben fogja kitépni, Ön pedig szinte semmit se fog érezni. A pinzetták ezenkívül növelik a hatékonyságot, és nagyon kíméletesen távolítják el a szőrszálakat, mindössze egyetlenegy húzással. Soha nem eshet így meg, hogy néhányszor át kéne újra haladnia ugyanazon a helyen. Ennek a két technológiának a kombinációval Ön garantáltan tökéletes szőrtelenítésre számíthat, még akár a 0,5 centiméteres hosszúságú szőrszálak esetében is!

Emlékszik még az első epilátorjára, amely használatával tényleg mindene fájt? Lényegtelen volt, hogy a lábát, a hónalját, vagy az intim testrészeit szőrtelenítette, az mindig valami borzalom volt. A Braun Silk épil 9-561 Wet&Dry epilátorral azonban már soha nem történhet ehhez hasonló dolog. Úgy szerelték fel, hogy képes legyen teljesen vezeték nélkül működni. Így tehát sehol sem lesz Önnek semmilyen kábel útban, Ön pedig még a legkevésbé praktikus testrészeit is fogja tudni szőrteleníteni. Nagy előnye, amivel nem rendelkezik minden epilátor, főleg az, hogy még vízben is használható, míg a legtöbb epilátor csak száraz használatra alkalmas. A víznek köszönhetően a szőrszálak kitépése nem fáj annyira, mivel a bőr a meleg víz alatt kevésbé érzékeny, mint amikor száraz. A fájdalom ellen azonban maga az epilátor is harcol. A pulzáló aktív rezgések garantálják, hogy sem a szőrtelenített rész, sem annak környéke nem fog Önnek fájni. Ez sokkal nagyobb kíméletességet és kellemes szőrtelenítést nyújt Önnek.

A Braun márka nagyon jól tudja, hogy hogyan feleljen meg minden nőnek. Ezért egy olyan applikátorfejet fejlesztett ki, amely mozog, és mindig igazodik a bőre alakjához. Biztosan már megesett néha Önnel is, hogy egy öreg epilátorral egyszerűen nem tudott tényleg mindenhova eljutni, vagy néhány testrészét csak rosszul tudta szőrteleníteni. Ez a Braun Silk épil 9-561 Wet&Dry epilátor esetében nem történhet meg. Nem hagyhat már ki egyetlenegy szőrszálat se a széles és nagy applikátorfejnek köszönhetően sem, amely gondoskodik arról, hogy a bőre mindig sima legyen.

Néhány szőrszál azonban annyira nagyon világos színű, hogy a bőrön nem is lehet látni. A Smartlight megvilágításnak köszönhetően azonban tényleg minden egyes szőrszálat látni fog, ami csak előfordul a bőrén. Így nem eshet meg az, hogy utána néhány testrészét újra szőrtelenítenie kéne az epilátorral, vagy meg kéne borotválnia.

Ennek az epilátornak a használata nagyon praktikus, egyszerű, és főképp nagyon kényelmes. Több sebesség közül is választhat, aminek köszönhetően mindig a lehető legjobban szőrtelenítheti magát. Az egyes számú sebesség az extra kíméletes szőrtelenítésre van, például, ha érzékenyebb a bőre, vagy egy érzékeny rész szőrtelenítésére készül. A kettes számú sebesség nagyon hatékony szőrtelenítést biztosít, amely például a lábak vagy a hónalj szőrtelenítésére alkalmas.

A Braun Silk épil 9-561 Wet&Dry epilátort nagyon rövid idő alatt feltöltheti. Egy óra feltöltés után 40 percen át megszakítás nélkül használhatja szőrtelenítésre. Ennyi idő alatt tényleg mindenre lesz ideje. A vízállóságnak köszönhetően a szőrtelenítő készüléket magával viheti a zuhany alá vagy a kádba.

A Braun márkájú epilátor megvásárlásával gazdag tartozékokhoz is hozzájut. A csomagban egy applikátort talál az érzékeny területekre, az arcra, a fejre, egy vágó applikátort, egy puha tartót a tárolásra, egy töltő állványt, és nem hiányozhat a kefe sem, amellyel az epilátorját mindig megtisztíthatja és karban tarthatja.

Biztosan megtetszik majd Önnek a lila díszítőelemekkel kombinált fehér szín is. Pontosan ez a design az, amit olyan lányoknak és nőknek találtak ki, akik szeretik a stílusos műszaki cikkeket, amiket akár kiegészítőnek is tekinthetünk.