A zenehallgatás az utóbbi években igazán közkedvelt szabadidős és melléktevékenységgé vált. Szinte folyamatosan, mindig és mindenhol zenét hallgatunk. Akár az autóban, otthon vagy az autóbuszban ülünk, vagy esetleg az ágyban fekszünk, csodás zenét hallgatunk, amelyet a fülhallgatóból vagy a hangszóróból hallunk. A zenével mintha jobban, és ha éppen szükségünk van rá, még gyorsabban is telik az idő. Annak érdekében, hogy a zenét folyamatosan, még sétálás vagy más mozgás közben is élvezhessük, minőségi és jó fej- vagy fülhallgatóra lesz szükségünk. Egy ilyen fej- vagy fülhallgató ugyanis csodákra képes. 

Ha az ember számára elérhető a jó zene, nincs szüksége másra, mint egy minőségi fej- vagy fülhallgatóra, amely igazán jó és kiváló minőségű hangzást biztosít nekünk. Ennek köszönhetően bárhol és bármikor nyugodtan hallgathat olyan zenét, amilyen éppen a kedvére van. 

A fej- vagy fülhallgató kiválasztása csak és kizárólag Önön múlik. Leggyakrabban az olyan személyes preferenciákra hagyatkozunk, mint a formatervezés, a szín, az anyag, a méret, a kivitelezés, a basszusok és a magas hangok hangzása vagy az egyéb, fej- és fülhallgatókra jellemző tulajdonságok. Még mielőtt megvásárolnánk valamilyen fej- vagy fülhallgatót, szükséges kipróbálni is azt, de legalább összehasonlítani más fej- vagy fülhallgatóval, ami néhány alapvető információt illet. Mi ma ebben a cikkünkben számos információt kínálunk Önnek a közismert Marshall márka fülhallgatójával kapcsolatosan. 

Gyors áttekintés

A Marshall Monitor II ANC fejhallgató a Marshall márka újabb előrelépése. Edzéshez, valamint általános használathoz egyaránt megfelelő. A legújabb modell elnyomja a zajt, a zenét és az eleganciát kombinálva egymással. A csodás, gyönyörű tok, a modern kivitelezés és a stílusos megjelenés egyszerűen le fogják Önt venni a lábáról. 

Formatervezés

Még ha úgy is tűnhet, hogy az összes preferencia közül, amelyet figyelembe kell vennie, a formatervezés a legutolsók közé sorolható, téved. Rengetegen éppen a formatervezés és az alapján választják ki a megvásárolt fülhallgatót, hogy az hogyan néz ki. Miért? A válasz egyszerű. A Marshall Monitor II ANC fejhallgatóhoz hasonló modellek kitűnnek és magával ragadóak. Éppen ez vonz rengeteg figyelmet és tekintetet. 

Ez az új fejhallgató nagyon hasonlóan néz ki, mint ahogy azt megszokhattuk az elődjeinél.  Bőr hatású és ovális formájú. Hasonlóképpen, mint az előző fejhallgatók, ez is azoknak ajánlott, akik szeretik a márkát és büszkén viselik azt. A fejhallgatón ugyanis nagyon jól látható a márkanév. 

Az arany szín csodás kontrasztot képez a sötét fekete fejhallgatóval és a fekete kábelekkel. A fejhallgató így elegáns, nőknek és férfiaknak egyaránt megfelelő. 

Vezérlés

A jobb fejhallgatón arany színű vezérlőgomb található. Ez segít a lejátszásban, a zene leállításában, valamint a hangerő szabályozásában. Ezen felül az asszisztens bekapcsolására és kikapcsolására is szolgál. Ez a multifunkciós gomb a hívások fogadására, elutasítására vagy bontására is használható. 

Rögtön a multifunkciós gomb felett található az úgynevezett „M” gomb, amely lehetővé teszi a hangszínszabályozó előbeállításai közti váltást, valamint a Google asszisztens bekapcsolását. 

A bal oldalon az úgynevezett „ANC” gomb található, amely lehetővé teszi a hagyományos aktív zajelnyomás, a megfigyelési mód és a teljes leállítás közti kiválasztást. Az alsó részén 3,5 mm audio port található, amely segítségével hagyományos módon lehet zenét hallgatni. 

A Marshall Monitor II ANC fejhallgató teljesen összecsukható, ennek köszönhetően hihetetlenül rugalmas és bárhová magával viheti, ahová csak szeretné és ahová csak szüksége van rá. A vásárlás során egy tokot is kap ajándékba a fejhallgató mellé, amelyben hordozhatja a fejhallgatót. 

Előnye, hogy a fejhallgató a felhasznált anyagnak köszönhetően, amelyet a gyártásánál használtak, nagyon kényelmes.  Nem túl nehéz, tehát néhány órán át folyamatosan is hordható. 

Akkumulátor

A Marshall Monitor II ANC fejhallgató az elődjéhez hasonlóan 30-órás üzemidővel rendelkezik, ami megegyezik a Sony WH-1000XM3 fejhallgató üzemidejével is. Ezen felül jobb is, mint az előző fejhallgatók, mivel Bose 700 modellű zajelnyomással felszerelt.

Az akkumulátor üzemideje még akkor is 30 óra, ha be van kapcsolva a zajelnyomás. Ha ezt a funkciót kikapcsolja, a márka állítja, hogy akár 45 órás vezeték nélküli lejátszásra is szert tehet.

Lemerült az akkumulátor és szüksége van gyorsan feltölteni a fejhallgatót? Tegye a fejhallgatót 15 perc erejéig töltőre, és máris 5 órás üzemidőre tehet szert! Ha teljesen fel szeretné tölteni az akkumulátort, körülbelül két órányi töltésre lesz szüksége.

A fejhallgató a Bluetooth 5.0 kapcsolatnak köszönhetően problémamentesen párosítható okostelefonnal. Nem kell tartania egyáltalán a kellemetlen kiesésektől.

A Marshall Monitor II ANC fejhallgató együttműködik a Marshall Bluetooth alkalmazással, amelynek köszönhetően válogathat az egyes beállítások közt, kapcsolgathatja a zajelnyomást és különböző EQ beállításokat is kipróbálhat.

Zajelnyomás

A fejhallgató zajelnyomása nagyon jó. Használat során rájöhet, hogy a legtöbb olyan kellemetlen zaj, mint a szél vagy a porszívó hangja eltűnik a háttérből. 

A Marshall alkalmazás segítségével a 0 és 100% közti szűrők használatával képes szabályozni a zajszintet, valamint az áthallás szintjét (a zaj szintje, amelyet a fülhallgatóban hallhat).

Ez egy olyan funkció, amely biztosan örömet szerez Önnek, ugyanis felügyelhetni, mit hall.

A hang minősége

Egy másik módszer, amellyel a Marshall Monitor II fejhallgató szabályozható, a Marshall alkalmazásban lévő hangszínszabályozó beállítása. Amint megnyitja a hangszínszabályozót, rájön, hogy az „előre beállított Marshall hangzás” van beállítva, amely kiegyensúlyozott hangzást nyújt relatív hanggal alacsony, közepes és magas frekvencián.

Ez az alkalmazás számos előbeállítás használatát teszi lehetővé, beleértve a Rock, a Metal, a Pop, a Hip-Hop, az Electronic, a Jazz, és a Flat lehetőséget, amely teljesen lapos frekvencia-kiegyenlítést biztosít. 

Saját EQ beállításokat hozhat létre a szűrők módosításával és a frekvencia beállításával 160 Hz – 6,25 kHz tartományban. Ha nem szeretne belemerülni az alkalmazásba, három előbeállítás közül választhat a fejhallgatón lévő „M” gomb megnyomásával.

A Marshall vállalat nagy hangsúlyt fektetett a kiegyenlített hang elérésére ennél a fejhallgatónál. Ennek köszönhetően a márka által kínált legjobb fejhallgatók közé sorolható. 

Nagyszerű termék, nagyszerű áron

Amennyiben fontolgatja az új fülhallgató beszerzését, a Marshall Monitor II ANC a megfelelő választás lehet. Stílusos, jól néz ki és egyszerűen használható.  Pontosan önmaga alapján szabhatja személyre a négy különböző kiterjesztésnek köszönhetően. Előnye a gyorstöltés lehetősége.