A porszívózás minden egyes takarítás és tisztítás klasszikus részét képezi. Biztosan Ön se szereti azt az időt, amit a házának kell szentelnie, amikor hetente egyszer ki kell takarítania a teljes házat, majd végül egy cseppnyi energia nélkül maradva zuhan bele az ágyába. De nem csak Ön az egyetlen, akinek ilyen kötelességei vannak. Ha teljes szívéből utálja a porszívózást, akkor mindenképpen egy minőségi porszívót kéne választania, amely megcsinálja a munka oroszlánrészét Ön helyett. Természetesen léteznek robotporszívók is, amelyeket elég csak bekapcsolni, és nemcsak összeporszívóznak, de nagyszerűen fel is mossák a padlót, ám gyakran nem lehet bennük teljes mértékben megbízni. Éppen ezért kéne egy minőségi és jó porszívó mellett letennie a voksát, amelynek a szívóerejének köszönhetően és számos egyéb előnyének köszönhetően egyszerűen összeporszívózhat teljesen mindent, bármilyen probléma nélkül, ami csak előfordulhat. Ha Ön is tiszta otthonra vágyik, de még mindig nem sikerült megtalálni a megfelelő porszívót hozzá, akkor lehet most egy nagyszerű tippünk lesz Önnek.

Számos ember nem tudja kiválasztani a megfelelő porszívót főleg az miatt, mert nem tudnak valami sok dolgot a porszívókról. Nem tudják ugyanis, hogy milyen erős motorral kéne rendelkeznie, hogyan kéne kinéznie, milyen legyen a tömege, és még rengeteg más dolgot se, amit lehet Ön el se tudna képzelni. Ezenkívül a porszívó megvásárlását rendesen át kell gondolnia, mivel a piacon tényleg nagy mennyiségű különféle porszívót találhat, amelyekből valamelyek többé, mások kevésbé jó minőségűek. Önnek kell azonban egyedül eldöntenie, a saját preferenciái alapján és feltételei szerint, amelyeket a porszívóval szemben támaszt. Ezeknek azonban tényleg nagyon magasaknak kell lenniük, főleg az miatt, hogy a porszívójának jó minőségűnek és jónak kell lennie. Hiszen Ön folyamatosan ezzel az eszközzel fog dolgozni.

A Philips márka a nagyon híres márkák közé tartozik, amelyek már jó ideje megtalálhatók a piacunkon. Termékeik nagyon jó minőségűek, aminek köszönhetően sok fogyasztónál sikeresen érvényesültek. A porszívókon kívül a Philips más elektronikai cikkekkel is foglalkozik, amelyeknek köszönhetően sokkal hatékonyabban és gyorsabban dolgozhat, mint eddig. A porszívók azonban a Philips specialitásai, amelyekhez ez a márka igencsak ért. Ezt az információt rengeteg ember tudja, akik mindig szívesen teszik le a voksukat ezek mellett a műszaki cikkek mellett, amelyekkel aztán nagyon hosszú ideig elégedettek lesznek. Ha Ön is egy minőségi porszívóra vágyik, amelynek köszönhetően nemcsak egy szobát porszívózhat fel, hanem egyenesen az egész házat, és amelynek tényleg nagyon erős motorja van, akkor mindenképpen a Philips PerformerPro ECO FC9197/91 porszívót kéne választania, amelynek sokkal több előnye és sokkal több funkciója van, amit kínálni tud Önnek, mint ahogy az az első pillantásra tűnne.

A Philips PerformerPro ECO FC9197/91 porszívó egy ideális segédeszközzé válik takarítás közben minden egyes háztartásban, ahová csak kerül. A kisebb méreteinek köszönhetően, és mivel nagyon könnyű, nagyon jól lehet vele dolgozni, és a takarítás ezzel a porszívóval tényleg gyerekjáték lesz. Egy olyan porszívóról van ugyanis szó, amelynek tökéletes a teljesítménye, motorja energiatakarékos, és a legújabb technológiával rendelkezik, amely biztosítja Önnek a lehető legjobb eredményeket a porszívózás közben. Így soha nem kell az miatt félnie, hogy háza vagy lakása nem lesz elég jól felporszívózva. Ezenkívül a Philips PerformerPro ECO FC9197/91 porszívót gyönyörű sötét színbe öltöztették, amelynek köszönhetően minimalista, időtlen küllemet kap, és teljesen mindenkihez illik majd, akinek nemcsak nagy teljesítményű, de emellett ugyanúgy stílusos porszívóra is szüksége van.

A Philips PerformerPro ECO FC9197/91 porszívó előnye főleg az, hogy porzsákos, egyedi és speciálisan megtervezett ötliteres porkamrával, amely lehetővé teszi Önnek optimálisan kihasználni a porzsákot, és így garantálja Önnek a rendkívüli szívóteljesítményt még akkor is, ha a porzsák már eléggé megtelt. Ráadásul az s-bag Ultra Long Performance porzsák mérete XXL, így hosszú ideig nyugodtan porszívózhat, és nem kell közben kicserélnie a porzsákot. A porzsák emellett elsőosztályú, többrétegű anyagból készült, amely nem tömítődik el, és így akár 80%-kal tovább bírja ki, mint egy szabványos porzsák. Ennek köszönhetően biztos lehet benne, hogy a porszívót állandóan használhatja, nagyobb problémák nélkül.

A rendkívüli szívóteljesítmény, amit a Philips PerformerPro ECO FC9197/91 porszívóval elérhet, főleg a speciális Air Flow Max technológiának köszönhető. Ez a technológia garantálja a levegő maximális áramlását, amelynek köszönhetően a porzsák fokozatosan nyílik ki, és így nem tompítja a szívóteljesítményt, ami gyakran problémát okozhat más porszívók esetében. Ez a technológia ugyancsak lehetővé teszi a 210 W-os szívóteljesítmény elérését, miközben rendkívüli takarékos üzemmódot használ, amelyre biztosan számíthat.

A Philips PerformerPro ECO FC9197/91 porszívó segítségével mindig tökéletes eredményeket érhet el takarítás során. Ezt főleg a Tri Active Max tisztítófejnek köszönhetően érheti el, amely három az egyben tisztító funkcióval rendelkezik. A tisztítófej ennek köszönhetően képes finoman megnyitni a szőnyeg szálait, és képes így kiszívni az összes szennyeződést, amelyek mélyen ülnek a szőnyeg szálaiban. Ugyanúgy egyszerűen kiszívhatja vele a kisebb és nagyobb porszemcséket is, amelyek nemcsak a szőnyegben bújnak meg, de a padlón is megtalálhatók. A kefék segítségével, amelyek a tisztítófejen, annak mindkét oldalán megtalálhatók, a Philips PerformerPro ECO FC9197/91 porszívó képes tökéletesen eltávolítani a port és a szennyeződéseket a bútorok és a falak körül.

A kényelmet a takarítás és a tisztítás során a nagyon hosszú kábel biztosítja, amelynek hosszúsága a nyolc métert is eléri. Ennek köszönhetően a porszívó hatóköre eléri akár a tizenegy métert is. Egy ilyen hatókörnek köszönhetően nem lesz szüksége semmilyen hosszabbítóra, és a dugaszoló aljzatokat sem kell majd szerte a házban keresgélnie, hogy mégis melyik van Önhöz a legközelebb. Az egyedi Smart Lock váltó lehetővé teszi a teleszkópos cső hosszúságának nagyon egyszerű és gyors megváltoztatását az éppen kívánt magassághoz, valamint a cső egyszerű cseréjét is. Az egyedi Philips 360 Flex forgó rendszer a tömlő esetében olyan kényelmet nyújt Önnek, amilyenről Ön mindig is álmodott. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a tömlőt 360 fokos tartományban forgassa, így nagyon kényelmes manőverezést tesz lehetővé a porszívóval takarítás közben. A hosszú, ergonomikusan formázott markolatot nagyon kényelmes használni, és biztosítja a természetes, egyenes testtartást porszívózás közben, így biztosan nem fog tőle fájni a háta.

A Philips PerformerPro ECO FC9197/91 porszívó alkalmas allergiában szenvedőknek is a HEPA 13 szűrőrendszernek köszönhetően. Az ECART intézet ezt a porszívót jelölte meg a leginkább alkalmasnak több porszívó közül, és ezt főleg a HEPA 13 szűrőrendszernek köszönhetően, amely az Air Seal szigeteléssel kombinálva képes akár a por 99,95%-át is felfogni. A kifújt levegő esetében biztosítja Önnek, hogy ne legyen semmilyen problémája.

A gazdag tartozékoknak köszönhetően és a Philips PerformerPro ECO FC9197/91 porszívóhoz vásárolható számos különféle kiegészítő fejeknek köszönhetően nem fog Önnek egyáltalán gondot okozni semmilyen hely vagy felület tisztítása és porszívózása. A tartozékok között egy résszívó fejet, egy kefét, egy kettő az egyben tisztítófejet és egy további tisztítófejet talál a padlóra, amely bármilyen felület porszívózására ideális.