Minden nő sima és puha bőrre vágyik, felesleges szőrszálak nélkül. A testszőr viszont teljesen normális mindenki esetében, ezért szükséges tudnia a legjobb eljárásokat arra, hogyan szabadulhat meg  tőle. Míg a férfiak főleg az arcukon lévő szőrrel harcolnak, a nők rendszerint testük más részén sem kívánnak szőrt látni, így igyekeznek mindig a lehető leghosszabb időre eltüntetni a szőrszálakat. Manapság a borotva már nem az egyetlen eszköz, amellyel ez ellen a “probléma” ellen harcolhatunk, tehát a nők így más testrészükön is sokkal egyszerűbben, gyorsabban, fájdalommentesen, és főleg sokkal hosszabb időre szabadulhatnak meg a szőrszálaktól, mint ahogy azt egykor megszokhatták. A legújabb technológiáknak köszönhetően így felesleges szőrszálak nélkül élvezhetik a puha bőr érzését.

Az idő, amikor a nők csak a borotvában bízhattak, hála istennek már mögöttünk van. A  borotvával nagyon gyorsan és egyszerűen megborotválhatjuk a testünket, gyakran fájdalom nélkül is, habár megeshet az is, hogy megvágjuk magunkat. Hátránya főleg az, hogy a szőrszálak fénysebességgel visszanőnek és újra láthatóvá válnak. Éppen ez miatt a probléma miatt, amit számos nő átélt, sokkal jobb készülékeket találtak fel, amely mellett ma már minden nő leteheti a voksát, aki sima és puha bőrre vágyik, de fájdalmak nélkül. Bár már régebb óta léteznek epilátorok és depilátorok, amelyek segítettek megszabadulni hosszabb időre a szőrszálaktól, ám ennek a fájdalom volt az ára, amelyet nem minden nő volt képes elviselni. Éppen ezért, ha Ön is sima bőrre vágyik, de nem szeretné, ha mindene hihetetlenül fájna, akkor egy új epilátort kéne beszereznie. A legújabbat, amit csak a piacon találhat.

A legújabb epilátorok, amiket a piacon talál, sima bőrt és minőségi szőrtelenítést nyújtanak olyan fájdalom nélkül, amit más, régebbi epilátor modellek okoztak. Nincs is min csodálkozni. A modern idő előre tart, és mi mindig a legújabb termékeket vehetjük meg, amelyekbe megéri nagyobb összegeket is befektetni.A Philips minden nap valami újjal jelentkezik. A piacon több száz, több ezer terméket talál ettől a márkától, amelyekbe megéri befektetni. Nem kell azonban félnie, hogy túl nagy összegeket fog értük fizetni, hiszen ez a márka tartja az árakat, ami tetszeni fog Önnek. Több millió elégedett vásárló, köztük nők és férfiak egyaránt vannak. Csak pozitív dolgokat tudnak erről a márkáról mondani, és rengeteg nagyon pozitív véleményt olvashat ezekről a termékekről, amelyeket már nagyon sokan megvásároltak. A Philips nemcsak férfiaknak igyekszik termékeket gyártani, de a nőknek is. A kínálatában különféle epilátorokat is találhat, amelyek a legjobban sikerült termékek közé tartoznak új technológiájukkal és funkcióikkal. Az egyik ezek közül az új termékek közül a Philips Satinelle Advanced BRE650/00epilátor, amelynek köszönhetően bőre sima lesz, szőrtelen, és mindezt fájdalom nélkül érheti el. Próbálja ki Ön is!

Tökéletesen sima bőrre vágyik az egész testén, felesleges szőrszálak nélkül, akárcsak több millió nő szerte a világon? Van egy megoldásunk Önnek, amely hosszú távon nyújt eredményeket. Ez nem más, mint az elegáns és stílusos Philips Satinelle Advanced BRE650/00 epilátor, amely azonnal meg fog tetszeni Önnek. Nemcsak száraz, de nedves szőrtelenítésre/epilálásra is használhatja, aminek köszönhetően azonnal beleszeret. A meleg vizes szőrtelenítés megnyugtatja a bőrt, így Ön semmilyen fájdalmat nem fog érezni. Azonban nem kell félnie, száraz szőrtelenítés során sem kerül sor semmilyen fájdalomra, amelyet ne bírna elviselni. Ezen kívül a design is azonnal meghódítja majd a szívét, és már semmilyen más epilátort nem akar majd. A fehér és arany szín finom kombinációja nem fogja hidegen hagyni. Azonnal akar majd egyet otthonra. Ez a kombináció tényleg tökéletes minden nő számára, aki egy modern készüléket szeretne otthon tudni, ami passzol minden egyes fürdőszobába.

A széles kiegészítőknek köszönhetően, amelyek közé a masszázsfej is tartozik, megszabadulhat a fájdalomtól való félelmétől. Biztosan bírni fogja vele az epilálást. A masszázs, amelyet közvetlenül a bőrre fejt ki, megnyugtatja a bőrét, és a szőrszálak sokkal egyszerűbben és gyorsabban jönnek ki a bőrből.  A testápolás így kíméletes és problémáktól mentes lesz. Minden nőnek passzol, még azoknak is, akiknek nagyon finom a bőre. A Philips Satinelle Advanced BRE650/00 epilátor gondoskodik a selymesen sima bőrről a testén, az arcán és a lábán.

A Philips Satinelle Advanced BRE650/00 epilátor egy ügyes segédeszköz nemcsak a lábakra, de az arcra és a test más részeire is, amelynek köszönhetően tényleg mindenhol használhatja. Egy terméket elég megvennie, és mindent tartalmazni fog, amire csak szüksége van. A Philips epilátor két sebességgel és 17 kerámialappal rendelkezik. Ezzel az egy eszközzel sokkal kényelmesebben és fájdalommentesen távolíthatja el az összes nem kívánt szőrszálat, mint valaha bármikor is.

Fontos az is, hogy az epilátor milyen fogantyúval vagy markolattal rendelkezik. Amíg szőrteleníti az egész testét, az eltart egy ideig, ezért fontos, hogy jól és probléma nélkül tudja az epilátort a kezében tartani. Az Philips Satinelle Advanced BRE650/00 epilátor fogantyúja ergonomikus, S alakú, ennek köszönhetően nagyon jó tartani hosszabb időn keresztül is. Ugyanez a helyzet, ha nedvesen használja. Nem fog kicsúszni a kezéből. Ezenkívül a fogantyú garantálja, hogy a szőrtelenítés egyszerű lesz még a nehezen elérhető testrészek esetében is.

Biztosan minden nő tökéletes eredményekre vágyik a szőrtelenítés után. Éppen ilyen eredményeket érhet el a Philips Satinelle Advanced BRE650/00 epilátornak köszönhetően is, amelyet szabadalmaztatott epilációs rendszerrel szereltek fel. A pinzettái a fekvő szőrszálakat az azokat kitépő gép felé emelik meg. A gép szilárdan megragadja, és egy rántással kiszabadítja a szőrszálat a bőrből. Az egyedülálló, gömbölyű kerámia lemezekkel a szőrtelenítés a bőrhöz sokkal közelebb történik, így optimális eredményeket érhet el, kíméletesebben és kevesebb fájdalommal. A nagyobb pontosságért a Philips epilátort Opti-light fénnyel szerelték fel, amely segít, hogy még a legfinomabb és láthatatlan szőrszálakat is el tudja távolítani, amelyek egyébként nagyon világosak, és másképp észre se venné őket.

Az epilátor egyedi feje vastag kerámia anyagból készült, amely keményen és egyértelműen megragadja a szőrszálakat. Ennek köszönhetően biztos kihúzza őket, és nem kell félnie, hogy valamelyik szőrszálat kihagyja. Még a legfinomabb szőrszálak sem csúsznak ki belőle, amelyeket aztán nem tudna sehogy sem eltávolítani. Ez az epilációs fej a legszélesebb diszperzióval rendelkezik a kategóriájában, amelynek köszönhetően egy rántással eltávolítja a szőrszálakat, tartósabb hatást biztosítva ezzel, amit másképp nem érhetne el. A legjobb eredményeket akkor érheti el, ha az epilátort 90 fokos szögben tartja a bőrhöz képest. Ebben a pozícióban sokkal jobban tudja majd szőrteleníteni a bőrt, és garantáltan jó eredményeket érhet el.

Ahogy már említettük, a szőrtelenítést nemcsak száraz, de ugyanúgy nedves bőrön is végrehajthatja. Számos nő legszívesebben pont zuhanyzás közben gondoskodik a bőréről, ahol forró vizet is engedhet magára. A forró víz ugyanis serkenti a bőr vérkeringését és puhábbá varázsolja a bőrt. A kíméletes és kényelmes szőrtelenítést tehát a Philips Satinelle Advanced BRE650/00 epilátorral a zuhany alatt vagy a kádban fekve is élvezheti. Azonkívül, hogy a fogantyú ergonomikusan formázott a jobb fogásért, nem is fog kicsúszni a kezéből, hiszen csúszásmentes felületű. Az előnyök közé tartozik az is, hogy a Philips Satinelle Advanced BRE650/00 epilátort vezeték nélkül is használhatja. A szőrtelenítés így sokkal egyszerűbb és gyorsabb lesz. Egy feltöltéssel a készülék akár 40 percet is kibír, amely tényleg elég lesz egy szőrtelenítésre. Ha időhiányban szenved, akkor biztosan megtetszik majd Önnek a gyorstöltés lehetősége.

A Philips Satinelle Advanced BRE650/00 epilátor egyik nagy előnye a széles applikátor kínálata, amelyek segítik az epilátor kényelmes hozzáigazítását a személyes szükségleteihez. A csomag része egy szőrtelenítő fej és egy vágó fésű, amelyek tényleg sima szőrtelenítést és nagyobb kíméletességet nyújtanak a bőrnek. A csomagban továbbá talál egy borítót az arcra és az érzékeny részekre, például a hónaljra és a bikinivonalra. Az irritáció enyhítésére használja a masszázs borítót, amelynek köszönhetően tényleg semmit sem fog érezni a szőrtelenítés közben. Biztosan értékelni fogja a speciális applikátort is, amely a szőrtelenítés közben megfeszíti a bőrt, valamint a peeling kefét, amely eltávolítja az elhalt bőrsejteket a bőrről.