A zenehallgatás az utóbbi években igazán közkedvelt szabadidős és melléktevékenységgé vált. Szinte folyamatosan, mindig és mindenhol zenét hallgatunk. Akár az autóban, otthon vagy az autóbuszban ülünk, vagy esetleg az ágyban fekszünk, csodás zenét hallgatunk, amelyet a fülhallgatóból vagy a hangszóróból hallunk. A zenével mintha jobban, és ha éppen szükségünk van rá, még gyorsabban is telik az idő. Annak érdekében, hogy a zenét folyamatosan, még sétálás vagy más mozgás közben is élvezhessük, minőségi és jó fej- vagy fülhallgatóra lesz szükségünk. Egy ilyen fej- vagy fülhallgató ugyanis csodákra képes. 

Ha az ember számára elérhető a jó zene, nincs szüksége másra, mint egy minőségi fej- vagy fülhallgatóra, amely igazán jó és kiváló minőségű hangzást biztosít nekünk. Ennek köszönhetően bárhol és bármikor nyugodtan hallgathat olyan zenét, amilyen éppen a kedvére van. 

A fej- vagy fülhallgató kiválasztása csak és kizárólag Önön múlik. Leggyakrabban az olyan személyes preferenciákra hagyatkozunk, mint a formatervezés, a szín, az anyag, a méret, a kivitelezés, a basszusok és a magas hangok hangzása vagy az egyéb, fej- és fülhallgatókra jellemző tulajdonságok. Még mielőtt megvásárolnánk valamilyen fej- vagy fülhallgatót, szükséges kipróbálni is azt, de legalább összehasonlítani más fej- vagy fülhallgatóval, ami néhány alapvető információt illet. Mi ma ebben a cikkünkben számos információt kínálunk Önnek a közismert Sony márka egyik fülhallgatójával kapcsolatosan. 

A fejhallgatók manapság rengeteg tevékenység során használhatóak.  Zenehallgatásnál, sportolásnál vagy utazásnál is használhat fejhallgatót.  Minőségi hangzást kéne nyújtaniuk, jól kéne kinézniük és kényelmesnek kéne lenniük.  Azonban nem olyan egyszerű olyan jó minőségű fejhallgatót találni, amely az említettek közül minden funkcióval rendelkezik.  A kiválasztásnál éppen ezért fontos összehasonlítani az egyes modelleket, kipróbálni azokat és megfigyelni azok paramétereit.  

A fejhallgató internetes áruházban történő vásárlása során egy kisebb probléma adódhat.  Nem próbálhatja fel a fejhallgatót.  Nem tudja, hogyan fog Önnek állni, milyen a zenelejátszás és egyebek.  Ilyen vásárlás során fontos megtekinteni a paramétereket és a további vásárlók véleményét.  A véleményező cikkek sokszor sokkal többet segíthetnek, mint gondolná.  

Nagyszerű minőség és teljesítmény

A minőségen és a teljesítményen felül azonban a formatervezésről se feledkezzen meg.  A fejhallgató látható a viselés során.  Stílusosnak kéne lennie, jól kéne tartania a fülön és nem szabadna elállnia.  Amennyiben egy új modell vásárlásán gondolkodik, azonban még nem döntötte el, melyik is lenne a megfelelő választás, adunk egy tippet,  ami nem mást, mint a Sony MDR-AS210 (MDRAS210Y.AE) fülhallgató 3,5 mm jack csatlakozóval ellátva, amely formatervezésével és teljesítményével a piacon lévő legjobbak közé tartozik.  Olvasson róla el egy kicsit többet. 

A fülhallgatók széleskörű csoportjába tartozó újabb modell, amely az aktív élethez termett.  Egy egyedi fül- és fejhallgatóról van szó.  A csat mérete, amely tartósan a fül körül tartja a fülhallgatót, szabályozható, tehát bármit is csináljon, a fülhallgató nem fog kiesni.  Másfelől, nyitott rendszerű fülhallgatóról van szó, tehát akár zenét hallgat, filmet néz, vagy akár mást csinál, jól fogja hallani a kültéri zajokat, amelyek elszigetelése nem olyan jó.

Csatlakozási lehetőség

A fülhallgató kábele 1,2 méter hosszú, amely minden mozgásformához éppen megfelelő hosszúság.  Y típusú kábelről van szó.   Ennek köszönhetően a mozgáshoz szükséges tér elegendő lesz.  Jól fog kinézni a fülhallgatóval , ugyanis stílusos, nem hétköznapi formatervezésű.  Ezen felül számos színváltozatban megtalálhatja a kínálatban.  Például fehér, fekete, sárga vagy rózsaszín színváltozat közül is választhat.

A Sony MDR-AS210 (MDRAS210Y.AE) fülhallgató 3,5 mm jack csatlakozóval ellátott, ezen felül felakasztásra szolgáló állítható hurokkal ellátott, ezért sehol sem fog zavarni.

Konstrukció és paraméterek

A megfelelő hangzásról (ami kissé fémes, de ebben az árkategóriában ugyanolyan jó) a 13,5 mm-es hangszórók gondoskodnak, amelyek frekvenciatartománya optimalizált.

Ez az érték 17 Hz – 22 000 Hz közötti.  Ehhez társul a már említett nyílt konstrukció teljesen természetes akusztikával.  A hang ugyanis befelé, majd a fülhallgató hátulján kifelé áramlik.  Így az eredmény sokkal természetesebb.  A felhasználók értékelik, hogy a fülhallgató viszonylag hangos, tehát még a zajos városban is jól hallható belőle a zene.  Azonban figyelem, az egészséges hallásra mindig gondolni kell.  Csak egy hallása van.

A fülhallgató sporthoz ajánlott, tehát kialakításának köszönhetően ellenáll a fröcskölő víznek, tehát az esőnek vagy a verejtéknek.  Éppen ezért nem kell aggódnia az időjárás miatt, ha a fülhallgatóval hosszabb időn át kültéri tevékenységet folytat.  Ezen felül könnyű is, súlya csupán a 12 grammot éri el.

A rögzítő kapocs is fontos szerepet tölt be, amelynek köszönhetően a 3,5 mm jack-kel ellátott Sony MDR-AS210 (MDRAS210Y.AE) fülhallgató egyszerűen a ruházatra, a táskára vagy bárhová rögzíthető, ahová éppen  szükséges.  A fülhallgató vezeték nélküli, hagyományos kábellel és 3,5 mm jack-kel rendelkezik a zenehallgatáshoz.  Amennyiben USB-C csatlakozóval rendelkező eszköz tulajdonosa, USB-C 3,5 mm jack redukció vásárlása szükséges.  Jobb eszközök esetében a redukció automatikusan tartozéknak számít.

Vezérlés és mikrofon  hiánya

A fülhallgató hátránya, hogy nem rendelkezik önálló hangerő-szabályozással, valamint a zene lejátszása sem vezérelhető rajta – az egyes zeneszámok közti váltás értelmében.  A zenehallgatással kapcsolatos parancsokat azon az eszközön kell beállítani, amelyről a zenét hallgatja.

A fülhallgató mikrofonnal sem rendelkezik, ezért telefonálni sem lehet vele.  Bár hallani fogja a hangot, de ez minden, az Ön hangját nem tudja érzékelni a fülhallgató. Ezért telefonáláshoz mindig a kezébe kell vennie a telefont és a telefonon kell vezérelnie az egész hívást, valamint a telefonba kell beszélnie is.

Egyéb jellemzők

A fülhallgató érzékenysége (sound press level) 104 dB / mW.  Ez a fülhallgató akusztikus teljesítményének értéke.  A maximum 104 dB, amely már a fájdalom határát súrolja.  A 104 dB / mW értékből felismerhető, hogy egy hangos fülhallgatóról van szó, amely elég érzékeny a hangforrásra.  A 3,5 mm jack csatlakozóval ellátott Sony MDR-AS210 (MDRAS210Y.AE) fülhallgatóval alacsonyabb teljesítményű zeneforrásról is hallgatható zene, ami általában MP3 lejátszó vagy okostelefon.